Párducok

Egy mítosz szerint a párduc vizet szerzett a hegyekből dühös ordításával. A párduc üvöltése mint a mennydörgés, elijesztette az eső őrzőit, akik ettől fogva urukként tisztelték.

A Napot jelképező mitikus táltosállat-ősök között találjuk.

A párduc a szarvas után leggyakrabban ábrázolt állat a szkítáknál.
A párduc, mint Nap-jelkép jelenik meg a szkíta tükrökön.
Az összegömbölyödött párduc a Nap-jelleget hangsúlyozza egyrészt körformájával, másrészt az összegömbölyödés összetömörödést jelent,
a lehető legkisebb felületre való korlátozást, az energia besűrűsödését, ami a Nap energiacentruma.

A párduc a korábbi szkíta korban totemisztikus jelentőséggel bírt.
Az ázsiai lovas népek szellemi hagyományában mindig központi szerep jutott a párducnak.
Ezt az örökséget vitték tovább harcos elődeink, akiknek viseletében ott volt a „párduckacagány“, amelynek viselésére csak a legelőkelőbb magyar vezérek voltak jogosultak.

A párduc régi magyar-türk neve a bars, így hívták a történelmi Magyarország egyik vármegyéjét a Felvidéken.

A párduc az erő, a gyorsaság, az ügyesség, a bátorság, a vadság, a merészség, a természet feletti világ szimbóluma.
A királyi katonai réteg megtestesítője.
Foltjai szemekhez hasonlítanak, ezért a figyelem kifejezői is lehetnek.

Afrikában gyakori elképzelés a párductestű istenség.
Az egyiptomi papok a temetkezési szertartások alatt párducbőrbe öltöztek.
Kínában a Hold ciklikus változását reprezentálja.
A görögök számára a teremtő és pusztító Dionüszosz attribútuma.

Az V. századtól a párducot felváltja az oroszlán

Forrás:
Temesvári Gabilla Katul: Mitikus állatok
Hoppál Mihály-Jankovics Marcel-Nagy András-Szemadám György: Jelképtár
Bozó Andrea: Hétszer fényesebben
Kiszely István: A magyarok eredete és ősi kultúrája
Tárihi Üngürüsz
Szkíták aranya-a leningrádi Ermitázs múzeum kiállítása
I.B Brasinkszkíj: Szkíta kincsek nyomában
Huszka József: A magyar turáni ornamentika története
Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai
Akisev, K.: Kazakisztán ősi aranykincsei

Párducok