Napjelképek

A magyar népművészetre az egyszerű, világos és átlátszó dialektika jellemző. Ember- és mitikus alakjait különböző geometrikus formákba vagy virágmintákba rejti.
A szalagfonat ősi jelkép, tulajdonképpen két kígyó összefonódásából keletkezett.
A szalagfonatot, mint az isteni végtelen erő megtestesítőit kell látni. A magyar mitológiában a kígyó jó állat, a ház lakóinak őrzője, amely üdvöt és szerencsét hoz; benne lakik az ősök szelleme,
ezért megölni nem szabad. A kígyó ősidőktől fogva termékenység-szimbólum.
A szemdíszeknél a mag ősi teremtő erőt jelent, míg a szem a fenntartó isteni erőt.
A gránátalma termékenység-szimbólum, amely a mi Boldogasszony-kultuszunkban is megjelenik.
A galambok eredetileg az ősi Boldogasszony jelképei voltak.
A természetben élő népek nagy mértékben ki vannak szolgáltatva a természet erőinek. Az ember korán rájött arra, hogy élete legfontosabb tényezőit, a meleget és a világosságot, a Naptól kapja, ezért mindig tisztelettel tekintett a Nap felé.Népművészetünkben mélyen konzerválódott a napjel szinte minden formája. A napjel ősi tartalmát ugyan a magyar nép elfeledte, de formáját hagyományaiban mélyen elraktározta.
Ősi hitregéinkben csodálatos szarvas jelenik meg, homlokán fénylik a felkelő Nap, szarva hegyén a Nap fénye megannyi csillagban tündöklik.
Tiszteletének tárgyát először kör alakkal ábrázolta, ennek horgas sugarú kör stílusváltozatát a nép „forgórózsának“ hívja. Népünk nemcsak regős énekeiben őrzött meg a Nap csodálatára vonatkozó jelképeket, de a napfordulókor tartott „turkajáráskor“ az ősi jelek rajzolásával is. Ilyenkor a tehenek oldalára kerek napjeleket rajzoltak, hogy a mindent éltető Nap viruló erőben és egészségben tartsa meg hasznos jószágaikat.
Már korábban kialakult a honfoglalók művészetének sajátos egységes stílusa, miként a különböző törzsek is szövetségben egyesültek
Ez a stílus mindegyik elődjétől megkülönbözeti a magyarság korai művészetét.
A jellegzetesen magyar, méltóságot jelző tarsolyok díszítésmódja példázza a sokféleség és az egység együttes megvalósítását.
A honfoglalás kori magyar fémművesség stílusát az elődökétől jól felismerhetően megkülönbözteti az ornamentika elegáns, éles elhatárolása, a stilizált díszítő elemek megsokszorozódására való hajlam.
A honfoglaló magyarok díszítő művészetének sajátosságai arról tanúskodnak, hogy amikor a VIII. században a magyarság levédiai őshazájában a Kazár birodalom határvidékére került, fémművészetét is döntően, Közép-Ázsiából kiinduló „arab-hatás“ érte. A vonalas stilizáció alakulása körülbelül ugyanettől az időtől erősen befolyásolhatta a bizánci művészetet is.
A honfoglalók kifejlődött művészeti kultúráz hoztak magukkal a Kárpát-medencébe.
Nem egy művészet kezdetét, hanem végső érettségét, a nyugat felé vándorló magyarság gyors fejlődését jelzi ez a művészet.
Az államalapítás, a kereszténység felvétele döntő fordulatot jelentett a magyarság életében, és a művészet hordozóinak, a honfoglaló törzsek előkelőinek és kíséretüknek a helyzetében beállt változásokat követően a régi sajátos viszonyokból fakadt művészetnek is át kellett alakulnia.
Az archaikus népi imádságokban a magyar jelkincsben és szavainkban megőrződött annyi töredéke az ősvallásnak, amiből a pogány teremtéstörténet vázlata rekonstruálható.
„Ég szülte Földet, Föld szülte Fát,
Fa szülte Ágát, Ága szülte Bimbaját,
Bimbaja szülte Virágját, 
Virágja szülte Szent Annát, Szent Anna szülte Máriát,
Mária szülte Krisztus Urunkat, 
a Világ Megváltóját.“
Forrás: 
Hoppál Mihály-Jankovics Marcel-Nagy András-Szemadám György: Jelképtár
Huszka József: A magyar turáni ornamentika története
Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai
Fettich Nándor: Vallásos jellegű varázs-szövegek a magyar néphitben
Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága
Cey-Bert Róbert Gyula: A magyar ősvallás
Kandra Kabos:Magyar mitológia
Ipolyi Arnold: Magyar mithológia
Jankovics Marcell: A Nap könyve
Jankovics Marcell: A Fa mitológiája



Napjelképek

error: Content is protected !!