Farkasok

Őseinknél totemállatként elfogadott farkas az éberség, a bátorság és a vakmerőség mitikus állata. Jelen volt a legelőkelőbbek, legbátrabbak neveként.
A tűzkör körül álló farkasok a régiek elképzeléseiben a legtökéletesebb példáját adják a fényőrzésnek, a meleg megtartásának, az idegenek elleni védelemnek.
A farkas totemnevei: toportyán- csikasz, ordas.
A hun-török-mongol népeknél is jelen van a farkaskultusz. Nagy Jenő szerint a „farkas“ névvel és totemisztikus jegyekkel ruházták fel a hun-magyarok a nagy „Falkavezért“, Attilát is.
Ő népének „Nagy Farkasa“ volt.
A farkas a vad szellem megtestesítője.
A Kalevalában a farkas és a medve találják fel a vasat.
Vannak tündérregék, ahol a főhőst a farkas vezeti el Tündérországba.
A római mitológiában Mars szent állata a farkas lett. A csata előtt megjelenő farkast a jövendő győzelem jelképének tekintették. Vele hozták kapcsolatba Róma alapítását is.
Hérodotosz és Plinius azt írja, hogy egy szkíta törzs tagjai évente egyszer farkassá változnak.
A farkas a kunoknak is a legfőbb szent állata volt.
A türkök a farkastól származtatták magukat, zászlaik végére aranyfarkast tettek.
Avar kori leleteken is gyakori a farkas ábrázolás.
A cserkészek mozgalmai között szerepel a farkaskölyök-mozgalom, ami 8 év körüli fiúknak szóló nevelési forma.
Lényege, hogy a családi otthonból az életbe kerülő kisfiú először be tudjon illeszkedni a közösségbe, majd önállóságát segítsék és hasznossá neveljék a család és a közösség számára. Megtanulják, hogy hűek maradjanak Istenhez, hazájukhoz, a „falka törvényeihez és iparkodjanak mindennap valami jót tenni.
Köszöntésük: „Tedd meg, ami tőled telik!“
A Baranta fokozatban a farkas az együttműködés képességét jelenti.
A farkas a magányos vadász. A nomád népek fontos szent állata.

Forrás: 
Temesvári Gabilla Katul: Mitikus állatok
Hoppál Mihály-Jankovics Marcell: Jelképtár
Bozó Andrea: Hétszer fényesebben

Farkasok

error: Content is protected !!